Új év, új gép - Avagy milyen vason játszik egy gamer lány

pcx_i7_n1187_szamitogep.JPG

Nagy nagy szeretettel köszöntök mindenkit, aki már járt az oldalamon és azokat is, akik most látogatnak ide első ízben. Eltelt bő fél év az utolsó bejegyzésem óta, mindez nem a véletlen műve, sajnos egy időre le kellett mondanom a játékról. Nem untatnék senkit a részletekkel, legyen elég annyi, hogy még a gépemet is el kellett adnom tavaly szeptemberben és most, néhány nappal ezelőtt, amikor rendeződtek a dolgaim, csak most tudtam beszerezni helyette egy újat. Mivel ismét van játékra alkalmas masinám, arra gondoltam, újra jelentkezek, és folytatom a korábbi blogolást, amennyire persze az időm is engedi, sőt, egyéb nagyszabású terveim is vannak, majd meglátjuk, mi sül ki belőle. 

Mindenekelőtt megmutatom Nektek az én kis új szerelmemet, a már Kaby Lake alapokon futó új gamer számítógépemet. Ez ugyan nem a reklám helye, de a komponensek nagy részét a PCX áruházból rendeltem meg, ők pedig készítettek a gépről egy gyors tesztet és pár fotót is, így a képek jelentős részét az ő oldalukról fogom ide bemásolni. Annyi eltérés azért akad az általam birtokba vett gépnél, hogy nálam végül egy Asus Gtx 1080 került beépítésre, vagyis maradtam a megszokott márkánál.

Nézzük tehát a konfiguráció alkotóelemeit:

Asus STRIX Z270E GAMING alaplap

Intel Core i7-7700K BX80677I77700K processzor

Corsair 2x8GB DDR4 3200MHz Vengeance LPX Black CMK16GX4M2B3200C16 memória

Asus GTX1080 8GB DDR5X STRIX-GTX1080-O8G-GAMING videókártya

Samsung 500GB 850 EVO Basic MZ-75E500B/EU SSD meghajtó

Samsung 128GB MZ-7KE128BW SSD meghajtó

Super Flower 750W Leadex SF-750F14MG White fehér tápegység

NZXT S340 Elite Matte CA-S340W-W2 fehér számítógép ház

NZXT Kraken X52 RL-KRX52-01 vízhűtés

NZXT AC-HUEPS-M1 HUE+ RGB LED vezérlő

Igyekeztem a nyers teljesítmény mellett egy picit a külsőségekre is odafigyelni, úgy gondolom , a végeredmény önmagáért beszél. Remélem, Nektek is bejön, nekem nagyon tetszik és ugye ez a legfontosabb.

Hogy a perifériákról is essen néhány szó, monitorból egy ASUS PG279Q ROG SWIFT kijelzőt választottam, amely 2 K felbontású és a G-SYNC technológiával is fel van vértezve, beszereztem egy Razer Deathadder Chroma Gaming egeret és egy magyar kiosztású ASUS Cerberus billentyűzetet is, az Xbox One kontroller pedig eddig a szekrényemben pihent, csak elő kellett vennem. Persze még kell majd egy jó fejhallgató és egy másodlagos monitor is, valamint egy elfogadható podcast mikrofon és egy webkamera is, de ezek már nem sürgősek, szép lassan mindent beszerzek majd. 

Hogy mindez mennyibe került? Inkább ne firtassuk, nem volt olcsó mulatság, az biztos. Nem is egyik napról a másikra lett meg hozzá a keret, de erről egy külön posztban fogok majd mesélni Nektek. Addig is mindenki legyen jó, játszatok, amennyit csak tudtok, ígérem, én is ezt teszem majd. És persze hamarosan újra jelentkezek!

Puszi:

Korbi

És akkor következzenek az ígért képek, az utolsó néhányat én készítettem telefonnal, nézzétek el a gyengébb minőséget!

p1230597.JPG

p1230601.JPG

p1230636.JPG

p1230625_1.JPG

img_20170205_130507.jpg

img_20170205_130731.jpg